Nem nagyon történik semmi.
Meló....meló...meló.....itt a Q1.
Az anyavállalatunk a legnagyobb európai bank, akinek negyedévente jelentenie kell a tőzsdén.
A konszolidáció miatt nekünk is negyedévente zárni kell, és hogy anyukánk ne csússzon a tőzsdei határidővel, mindig előre. Vagyis az első negyedéves zárásunk  - Q1 - határideje március 15, és így tovább.
Ilyenkor minden zárási munkát el kell végeznünk a társasági adó számításával bezárólag.

A facebookról már páran tudjátok, lefoglaltam egy újabb programot június 18-ra. Megyünk, megnézzük a Plitvicei Nemzeti Parkot.
Először az iwiw-en tetszett meg egy fénykép, Zsolti egyik osztálytársánál láttam. Akkor még nem tudtam, hol készült, de beleszerettem a helybe.
És most látni fogom. :)

Közeledik a műtét időpontja. Semmi kedvem hozzá, de mindenki azt mondja, túl kell lennem rajta.
Az időpont végülis tökéletes, ráérek a táppénzre a munka miatt is, az egyik zárást befejezem, a következőre visszaérek.
Nem lesz elrontva a nyaram, addigra teljesen jól leszek.
De emlékszem a műtétet követő kiszolgáltatottságra, a fájdalomra, ami semmivel nem hasonlítható össze, az elesettségre, a "semmire nem vagyok egyedül képes" érzésére.
Visszatart az, hogy jól vagyok. Nagyon ritkán fáj, és akkor is elviselhető. Igaz, nem mozgok, és tudom, a köldöksérv nem múlik el.
Túl kell lenni rajta.....de előre utálom.

Anyukám: átgondolva mindent, számíthatok rád egy pár napra? Előreláthatóan a március 21-ével kezdődő héten engednek valahogy haza, ha minden OK.
17-én kell bemennem a kórházba, nem tudom még aznap megműtenek-e, vagy csak másnap, de hétvégére semmiképp nem jöhetek még haza.
Persze, ha nem tudsz jönni, megértem, emiatt ne aggódj!

Puszi mindenkinek!