Nagyon sok munkám volt az elmúlt két hétben. Az egyik kolléganőm tökéletes munkát végzett, de a másik után nagyon sokat kellett dolgoznom.
A Q2-es zárásnak lassan vége, még van előttünk 1-2 nehéz nap.

Pénteken éjjel elindulunk Plitvicébe, a következő héten 2 nap meló, aztán szerdán repülünk Párizsba, és vasárnap jövünk haza.
Elég vegyesek az érzelmeim, egyrészt Párizs a kedvenc városom, alig várom, hogy újra lássam, borozzunk éjszaka a Mars mezőn az Eiffel torony mellett, csatangoljunk a Montmarte-on, napozzak a Rodin múzeum kertjében, ehessek crépes-t a Notre-Dame-nál, vagy egyszerűen csak bámuljam a Szajnát.

Félek, hogy Zsolti nélkül nem lesz jó. Hiába lesznek ott a kollégák, nélküle egyedül leszek. Párizsnak a romantikus arcát ismerem és szeretem. Nélküle semmi nem lesz ugyanaz.
Kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz így rám. Nem akarom elveszíteni azt a szerelmet, amit Párizs iránt érzek, de ehhez Zsolti is hozzátartozik.
Tolulnak fel a tavalyi emlékek......csoda volt az a 6 nap.....vele.

Pedig mennyire féltem eleinte. Amikor 5,5 évvel ezelőtt ismét felbukkant az életemben oly sok év után, rettegtem, hogy megint becsap, és csak menekülési útvonal leszek most is.
De életem legjobb döntése volt, hogy nem törődtem a félelemmel, és feladva mindent, hittem abban, hogy most sikerülhet.
És sikerült. :)