A mai napot nem kívánom senkinek.
Az egész úgy kezdődött, hogy pár hónappal ezelőtt megbíztunk egy profi céget, hogy világítsa át a működési folyamatainkat, egyszerűsítés, de leginkább hatékonyság javítása céljából.

Most szerdán kaptunk egy emailt az ügyvezetőtől. (központ és minden vidéki is). Hétfőn délelőtt 10 órakor mindenki legyen a központban, tájékoztatást nyújt a cég jelenéről és jövőjéről. A megfogalmazás, a stílus, maga az email nagyon szokatlan és ijesztő volt. Mi lehet olyan fontos, hogy az ország összes plázájából feljöjjenek? Miért nem lehet hamarabb???? Miért kell elbaszni mindenki hétvégéjét?
Jópár napja már túl sok időt töltött együtt a HR és a top management. A hangulat napok óta borzalmas, senki nem tud semmit, a feszültség tapintható volt.

Ma reggel elkezdték. Átszervezés......egyenként hívta be az embereket a pénzügyi igazgató, aki oda bement, tudtuk, ennyi volt. A 8 fős könyvelés ma már csak 4 főből áll. 1 ember magától ment (már 1 hónapja felmondott), hármat ma rúgtak ki. Már jönniük sem kell többet. Októberig állományban maradnak, kapják a fizetésüket, de dolgozni már nem kell. Plusz kaptak egy 3-4 hónapra szóló esélycsomagot, ami annyit jelent, hogy a cég megbízott egy másik céget, hogy akiknek most felmondtak, azokkal 3-4 hónapig személyre szólóan fognak foglalkozni, pszichológus, interjú felkészítés, állást keresnek nekik, stb.

Nem dolgoztunk ma semmit. Ültünk a teraszon, cigiztunk, beszélgettünk, sírtunk. Nem tudtuk, kit mikor hívnak, mikor állnak le.......

Egyszer csak kijött Mariann a teraszra, és megkérdezte, be tudok-e menni Zsolthoz. (pénzügyi igazgató).
Na, azt az érzést senkinek nem kívánom. Mentem a folyosón, sírtam, mint az állat, ez a nem tudom abbahagyni típusú zokogás volt. Mariann már a folyosón mondta, hogy ne aggódjak, de ilyenkor mondhatnak bármit.
Aztán kiderült, hogy vége......az elbocsátásoknak. De a maradók közül velem akart először beszélni Zsolt.
Beszélgettünk, sírtam én is, Mariann is, Zsolt is.......

16 órakor összehívott a nagy tárgyalóba minden maradót az ügyvezető, elmondta, hogy vége, nem tehettek mást, hétfőn mindent elmond a háttérről a maradóknak, és mivel ilyen lelkiállapotban nem lehet dolgozni, mindenki hazamehet, aki akar.

Nem mentünk. Este 7ig beszélgettünk kint a teraszon, búcsúzkodtunk, zokogtunk. Előkerült 1 üveg pálinka is.

Nagyon kikészültem. Ennyit már régen sírtam, és nagyon remélem, soha nem is fogok.
Egyetlenegy kollégát sajnálok, aki barát is egyben. Igazságtalan döntések áldozata lett.
Itt nem arról volt most szó, hogy rosszul dolgoznak, vagy bármi nagy hibát elkövettek volna.
Egyszerűen csak a tulajdonos elbocsátásokat akart.

Nem tudom, mi lesz ezután. Hogy tudunk majd fele létszámmal működni.
Nem tudom, mikor leszek túl ezen, mikor lesz megint öröm belépni reggelente.


Valami véget ért ma. A biztonságérzet, a multi által nyújtott nyugalom.
Nem tudom, hosszú távon ki járt jobban? Akik elmentek, vagy akik maradtak????

Nagyon szar napom volt. És valami fontos eltört bennem.

Eszembe jutnak a hajnalban hívott taxik, az átdolgozott hétvégék és ünnepek.

MIÉRT??? Hogy üzleti érdekből egy ismeretlen tulajdonos döntése alapján egy pénteken összetörjék emberek életét.