Csokis-narancsos csiga
4 hete
Egy kedves ismeretlen olvasóm (akinek külön köszönöm, hogy kommentel is) emberinek jellemezte a blogomat.
Nagyon jól esett, de el is gondolkoztatott.
Lehetne sokkal emberibb is, de ez egy nyilvános blog, vagyis bárki olvashatja, nem csak a meghívottak.
Emiatt nem írok le mindent, ami foglalkoztat, örömet vagy éppen fájdalmat okoz, amin rágódom.
Sőt, az ismerőseim, rokonaim is különböző csoportokba sorolhatók ebből a szempontból. És persze van, amikor önmagammal sem vagyok őszinte, vagy inkább nyílt.
Áltatom, becsapom önmagam, mint tesszük ezt mindannyian.
Tervezgetek, fogadkozom, határidőket állapítok meg, ígéreteket teszek magamnak, aztán pusztán lustaságból, felelőtlenségből, a kitartás hiányából fakadóan többször nem sikerül, mint igen.
Tudom, hogy hogyan lehetne még ennél is jobb az életem. Tudom, mit kéne tennem hozzá. És vagy el sem kezdem komolyan (lásd angol tanulás), vagy a cél előtt nem sokkal leállok és elindulok visszafelé. (pl egészséges életmód).
Pedig emlékszem még, milyen jól éreztem magam kevés szénhidráttal, napi ötszöri étkezéssel és mozgással. Tele voltam energiával, nem éreztem rosszul magam, nem volt lelkifurdalásom.
Büszke voltam magamra, a teljesítményemre, és sokkal jobban szerettem magam, mint most.
Ez csak nekem számít, hiszen a többiek így is szeretnek. Mindegy a súly, mindegy a szakmai fejlődés.
De nekem számít, és ennek mindennél fontosabbnak kell lennie. Hiszen az a legfontosabb, hogy én meg legyek elégedve magammal. És itt nem arról beszélek, hogy 10 kg-val kevesebb vagyok vagy több. Az érzés számít, az önmagammal való meg (vagy meg nem) elégedettség.
És ne mondjátok, hogy sokat várok magamtól. Tudom, rengeteg meló melett próbálok diplomát szerezni, emellé kell beiktatni a nyelvtanulást, a mozgást, és az egészségtelen kajákkal szembeni ellenállást.
Egyszerre.
De rengeteg egyszerűsítő körülmény is van az életemben. Már nem kell a gyerekneveléssel foglalkoznom, nem kell háztartást vezetnem, semmi gond nincs, ha nem mosok-takarítok-főzök, amit a legtöbb nőtársamnak meg kell tennie. Nem kell számolgatnom a kajapénzt, nem kell aggódnom a csekkek miatt, és nem okoz stresszt a "ki kell fizetni-de miből" kérdéskör.
Nem értem magam. Miért....miért nem megy????
Kíváncsi lennék a véleményetekre.
Nagyon jól esett, de el is gondolkoztatott.
Lehetne sokkal emberibb is, de ez egy nyilvános blog, vagyis bárki olvashatja, nem csak a meghívottak.
Emiatt nem írok le mindent, ami foglalkoztat, örömet vagy éppen fájdalmat okoz, amin rágódom.
Sőt, az ismerőseim, rokonaim is különböző csoportokba sorolhatók ebből a szempontból. És persze van, amikor önmagammal sem vagyok őszinte, vagy inkább nyílt.
Áltatom, becsapom önmagam, mint tesszük ezt mindannyian.
Tervezgetek, fogadkozom, határidőket állapítok meg, ígéreteket teszek magamnak, aztán pusztán lustaságból, felelőtlenségből, a kitartás hiányából fakadóan többször nem sikerül, mint igen.
Tudom, hogy hogyan lehetne még ennél is jobb az életem. Tudom, mit kéne tennem hozzá. És vagy el sem kezdem komolyan (lásd angol tanulás), vagy a cél előtt nem sokkal leállok és elindulok visszafelé. (pl egészséges életmód).
Pedig emlékszem még, milyen jól éreztem magam kevés szénhidráttal, napi ötszöri étkezéssel és mozgással. Tele voltam energiával, nem éreztem rosszul magam, nem volt lelkifurdalásom.
Büszke voltam magamra, a teljesítményemre, és sokkal jobban szerettem magam, mint most.
Ez csak nekem számít, hiszen a többiek így is szeretnek. Mindegy a súly, mindegy a szakmai fejlődés.
De nekem számít, és ennek mindennél fontosabbnak kell lennie. Hiszen az a legfontosabb, hogy én meg legyek elégedve magammal. És itt nem arról beszélek, hogy 10 kg-val kevesebb vagyok vagy több. Az érzés számít, az önmagammal való meg (vagy meg nem) elégedettség.
És ne mondjátok, hogy sokat várok magamtól. Tudom, rengeteg meló melett próbálok diplomát szerezni, emellé kell beiktatni a nyelvtanulást, a mozgást, és az egészségtelen kajákkal szembeni ellenállást.
Egyszerre.
De rengeteg egyszerűsítő körülmény is van az életemben. Már nem kell a gyerekneveléssel foglalkoznom, nem kell háztartást vezetnem, semmi gond nincs, ha nem mosok-takarítok-főzök, amit a legtöbb nőtársamnak meg kell tennie. Nem kell számolgatnom a kajapénzt, nem kell aggódnom a csekkek miatt, és nem okoz stresszt a "ki kell fizetni-de miből" kérdéskör.
Nem értem magam. Miért....miért nem megy????
Kíváncsi lennék a véleményetekre.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szerintem egyszerűen csak azért mert emberek vagyunk.... De az a sok minden amit elértél és még el fogsz érni, az meg pont ezért megy :).
(Azt a közhelyet meg már csak félve írom le, hogy talán ha elfogadnád magad, elfogadnánk magunkat akkor könnyebb lenne.)
Puszi: Erzsi
(Ja, azt már akartam írni, hogy itt nálad láttam a Kriszti blogját, azóta olvasom :), Ő is olyan emberi :))
Annyi mindent elértél, emlékszel még honnan kezdted??? Békélj meg Magaddal, az örökös harc felemészt, nagyon sokat vállalsz Magadra, hidd el saját Magadon kívül mindenki úgy szeret ahogy vagy. Kicsi gyerekkorod óta nem voltál sovány, miért vágysz annyira arra, ami nem lehetséges.Elhiszem hogy jó a mozgás, de folyton arra gondolni hogy ezt megenném,de nem lehet??? Szeresd Magad úgy ahogy vagy, élj úgy ahogy jól érzed Magad, lelkiismeret furdalás nélkül. Remek életed, remek párod van, szereted a munkádat, szeret a családod, a barátaid, mit akarsz még?????????? puszi Anya
Drága Anyukám!
Én nem hiszek a lehetetlenben.
Igen, mindenki így szeret. De nekem ez nem elég. Önmagammal kell elégedettnek lennem, és az akkor voltam, amikor rendszeresen mozogtam, odafigyeltem a kajára. Akkor nem voltam fáradt, tele voltam energiával és életkedvvel.
Most úgy ébredek reggelente, mint egy hulla, semmihez nincs kedvem, alig van erőm. Nem érzem jól magam a bőrömben, és ez nem jó nekem. Nem akarok modellalkat lenni, nem akarok világcsúcsot futni.
De sportos, aktív életet akarok élni, túrázni akarok járni, biciklizni akarok, futni szeretnék egy szigetkört a Margit szigeten.
Tudom, nagyon sokat elértem családi segítséggel és egyedül is. De ez nem elég. Még nem elég.
"Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!"
Jajh de utálom ha újra kell írni...
Szóval szerintem most őszinte választ szeretnél, nem így is mindenki szeret nyugtatást. Hogy nem lehetsz vékony?! Miért nem?? Ha akarod, olyan vékony is lehetsz, hogy az idegenek is azt mondják, fel kéne szedned pár kilót.. Úgyhogy szerintem ez butaság.
Az ok meg egyszerű, lustaság, megszokás, és valamennyire a rövidtávú életösztön.
Hiszen sütit enni jó, miért vonnánk meg? Egy életünk van (elvileg, de most nem a vallásról van szó), a csoki akkor és ott finom, kit érdekel, hogy x hónap vagy év múlva mi lesz, ha nem eszed meg?
Hogy mit akarsz, csakis rajtad áll. Döntened kell, és aztán annak a döntésnek siránkozás nélkül vállalni a következményeit. Hiszen senki nem szól bele mit egyél, vagy mennyit.
Ha le akarsz fogyni, le is fogsz. Ha nem megy, akkor nem akarod eléggé. És ezen csakis Te tudsz változtatni.
Azt szokták mondani, hogy ha valaki kövér, az önmagában nem baj. De ha zavarja, és mégsem tesz semmit, csak sajnálja magát, na az az elitélendő!
Tehát vagy has behúz, agy megkeményít és tessék csinálni, vagy fogadd el magad, egy életed van, rajtad kívül senkit nem érdekel, hogy mit mutat a mérleged, vagy hanyasok a ruháid, de az átmenet mindenkinek rossz!
Lefogyni mindenki le tud. Az is, akinek kell takarítania, 15 gyereket nevelnie, dolgoznia, tanulnia és a pénzügyi gondokkal foglalkoznia egyszerre.
Persze azt senki nem mondta, hogy könnyű...
Igazad van Zsófi. :)
Köszönöm, hogy megemlítettél a bejegyzés elején. :)
Sokat nem kell hozzáfűzni, tetszik, hogy tudod élvezni az életet, ami megtetszik, megcsinálod. Szóval látható, hogy jól érzed magad a bőrödben, de! Tudod, hogy hogyan tudnád még jobban érzni magad (több mozgás, kevesebb kaja), ezért tenni is kell. OK, ha sok meló miatt ez hátrébb szorul, de jönnek könnyebb idők is. Akkor kell nekiesni. Hidd el, el fogsz oda jutni, hogy a sok süti már undort kelt benned :)
Az meg külön pozitív és csodálatra méltó, hogy munka mellett diplomázni akarsz. Ez nem lesz könnyű menet.
Üdv
A titkos olvasó (de egyszerűbb, hogy ismeretlen, érdektelen átlagember)