Egy hete nem írtam......És senki nem hiányolt. Emlékeztek még? Amikor áprilisban elkezdtem, szóltam. Ha nem írok, baj van.
Ez a hét a nem mozgásról és sok evésről szólt. Nem vagyok mostanában jó passzban. Stresszes vagyok, ideges, bár nem tudom, miért. Nincs kedvem semmihez. Mindegy, hogy süt a nap, vagy esik, mindegy, hogy hétköznap van vagy hétvége, minden mindegy. Nincs kedvem semmihez.
Nincs kedvem melózni menni, nincs kedvem hazajönni. Nincs kedvem vásárolni, szóval semmihez nincs kedvem, és semmi nem okoz örömöt.
Miért? Fogalmam sincs.
Voltatok már így?
Olyan vagyok, mint egy alkoholista. Ez a hét erre ébresztett rá. Olyan könnyen visszaesek az "enni" állapotba, olyan könnyen elindulok újra a lejtőn.
Mint egy alkoholista, aki győzködi magát, hogy csak egy pohárral iszik, az nem árthat.
Hogy megáll utána, mert meg tud állni. Csak az az egy pohár kell. De az nagyon, mert anélkül most meghal.
És hisz magának. Pedig mekkora hazugság. Milyen könnyű hazudni magunknak, pedig valahol mélyen tudjuk, hogy mit teszünk. Ismerjük ezt az állapotot, hisz oly sokszor átestünk már rajta. Soha nem elég 1 pohár. És nem tudunk megállni.
Holnap reggel jóval 86 kg fölött leszek, ez pedig + 2kg-t jelent. Nem érzem jól magam lelkileg és testileg sem.
Kövérnek látom magam megint, elmúlt a sikerélmény, amikor büszke voltam arra, amit eddig elértem.
Most gyűlölöm magam, jellemtelen, gyenge szarnak látom, és ezt sajnos kivetítem a környezetemre is. Nem úgy válaszolok, ahogy kéne, ideges vagyok másokkal is.
Valamelyik nap bevágtam egy egész tábla Milka csokit. Nem diétásat. Aztán máskor megettem 15 dkg fornettit. Tegnap este és ma is ettem abból a sütiből, amit Zsófi csinált. Miért, mikor már sokkal közelebb vagyok a célhoz, mint eddig bármikor?
Miért vagyok alapjaiban egy lusta, mindent felzabáló, akaratgyenge ember?
Miért nem tudok megváltozni? A "soha többet" miért nem lehet tényleg igaz? Miért eszem? Mi hiányzik, amit ezzel-és csak ezzel- pótolok?
Ráadásul úgy, hogy közben gyűlölöm magam, nem jó a közérzetem sem, a hangulatom sem tőle.
Gondolkoztam egy pszichoterápián, rá kéne jönnöm, mi van bennem mélyen elásva, amiért akadályozom saját magam. Miért vagyok alapjaiban "önsorsrontó" személyiség? Persze megálltam ott, hogy biztos drága, és sajnos az a pszichológus, akihez szeretnék elmenni, jelenleg nem tud egyéni terápiával foglalkozni.
Ismerem magam, a jó-és rossz oldalamat is. De nem tudok egyedül továbblépni.
Unatkozom. A saját életemben. Most talán sokan mosolyogtok, és arra gondoltok, hogy jó dolgában elment az esze. Pedig az utazások, a vásárlások is mind azért vannak, hogy ne unjam magam halálra.
Az persze szerencse, hogy megtehetjük. De ez annyira nem minden. Annyira nem az igazi megoldás.
Kicsit depresszív hangulatban vagyok, és ezt talán nem is fogjátok megérteni.

Aggódni nem kell. Fel fogok állni. Mert muszáj, mert példát kell mutatnom, és mert mindenki azt hiszi, hogy nekem minden sikerül, mindent elérek, amit akarok, úgy élek, ahogy szeretnék.
De vajon a céljaim az én céljaim? Vagy csak "ezt várják tőlem" célok?

Sikeres vagyok a munkámban, a magánéletemben, szeretnek és elismernek a főnökeim, imád a párom.
Szeretem a munkám, Zsolti a mindenem. De valahogy mégsem kerek ez az egész.
Én még mindig az a komoly önértékelési gondokkal küzdő kamasz vagyok, aki egészen biztos benne, hogy önmagáért soha senki nem fogja szeretni.
Ezért kell mindig nekem a legjobbnak lenni a munkahelyemen, és vagyok a magánéletben is inkább konfliktuskerülő.

Na, panaszkodásból elég. Nem vagytok pszichológusok, és mindenkinek megvan a saját baja.

Holnap hétfő, és holnap reggel újra a harcos-küzdő-mindent elérő Kriszta fog felébredni.
Az, hogy ez hazugság, az senkit nem érdekel.
A legegyszerűbb megoldás, hogy ne nézzek magamba. Akkor nincs gond. Persze, ettől egy pszichológus igazán kiakadna, és igaza is van.
Amikor legszívesebben sírnék-ordítanék, mert valami fáj, de nem tudom mi az. Akkor -mint most is - felveszem az álarcot, és megy minden tovább. Majd egyszer megfizetem az árát. Elvesztem a saját életemben. De a depressziótól még messze vagyok. :)

Holnaptól újra szigorú diéta, mozgás, újra nekifutok az angolnak. Elkészítem a kis terveimet, haladok azok szerint, mert ezek a tervek legalább megadják azokat a határokat, amik között mozognom kell, hogy ne legyen időm a saját lelkemmel foglalkozni.

Közzétegyem, ne tegyem? Közzéteszem. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok Ti, akik szerettek.